Biográfia
Csik István
Csikpisti nagy pályafutása.
1965 dec. 20-án jól megszülettem.
Rögtön utána dobos lettem, pedig gitáros akartam lenni, de velünk szemben egy dobos lakott, így hát nem volt más választásom. Mindez kilenc éves koromban történt. Aztán elég hirtelen megismertem Vilmányi Gábort, mivel anyukám a nővérével dolgozott egy munkahelyen. A nővére ’aztat’ mondta: van egy öcsém, akinek van egy gitárja is, gondoltam az már egy zenekar. Tüstént náluk is aludtam (10 évesen), ezért aztán hamar nem kedveltek a szülei, mert akkoriban az ilyesmi nem volt szokás, viszont éjjel gyorsan megírtuk az első dalunkat, ami véletlenül egy LGT nóta volt, csak más szöveggel
Az első zenekaromat F.R.T.-nek hívták.
Játszottunk Omegát, Rollingot, stb. Persze V. Gábor egy idő után valahogy bekerült a csapatba, ezért utálta is őt az addigi gitáros nagyon. Megjegyzem, engem sem szerettek más zenekarok, kiknek próbájára folyamatosan jártam, mivel mindig beültem a dobok mögé és jobban játszottam, mint a saját ütősük, pedig nem is volt szerelésem.
Később V. G-vel elkezdtük csinálni a Mobula nevű roppant amatőr formációt. Itt szintén kitúrtam az előző dobost (utólag is bocs!). Nem direkt tettem, csak lelkesedésből.
Aztán következett a Mahagóni band, (1982) ahol már Led Zeppelint is játszottunk, nem olyan rosszul Ebben az időben Gáborral egy napra beszálltunk a Helicopter nevezetű baráti tákolmányba, egy koncert erejéig. A buli úgy nézett ki, hogy amit V. G. nem tudott (mármint dalt) gitározni, addig kiment a függöny mögé és magában ökörködött, csapkodta a gitárt néma üzemmódban. Igen ám, de az egyik számnál nem sikerült a halkítás és iszonyú hangerővel hozott különböző zsé és ká akkordokat. Így tett érdekessé egy, egyébként egész jó Rolling Stones nótát.
Ezután én a Kugli zenekarban kötöttem ki, mely őszinte rockot igyekezett nyomni, némi irónikus felhanggal. Itt Vikidál is megfordult, csak én később jöttem. Na mindegy. Lecsúsztam egy jó kis Vikidálról.
A Kuglinak meg Showhivatal lett a neve. Nem tartott sokáig, de szinte azonnali átmenetet képezett az Intarzia című vendéglátós együttesbe. Játszottunk disco, báli, gyermek és nyugdíjas műsort is. A csúcspont az volt,(mikor a legnagyobb elánnal nyomtunk) a szaxofonos fogta magát és elindult egy másik buliba, majd a trombitás iszonyú részegen arccal beleborult egy tányér pacalba, ekkor a gitáros-énekes hirtelen lehányt a színpadról, mire a zongorista idegileg zsanér lett, és kilépett. Így ketten a basszerossal voltunk kénytelenek eljátszani a nagyon híres „Adideadidit…” kezdetű borzalmat. Elég vidám volt. Azért sokat tanultam.
Majd következett a Ködkonda (1985) Cziránku Sándorral (Barbaró), Ács Enikővel, Vilmányival. Na, ez már durva balkáni folk-rock volt. Itt rákaptam a népi ízekre, aszimmetrikus ritmusokra. Sajnos feloszlottunk. Vilmányit elvitték katonának, nem készíthettünk lemezt, mert túl jók voltunk, Ács Enikő közben meg átment civilbe, Cziránku meg idegi alapokra helyezte magát és egy darabig gyöngyöt fűzött.
1986-ban indult az AORTA című tehetségkutató verseny.
Ekkor három bandában voltam, hátha valamelyik bejut, azt’ jól első lesz. Ezek voltak: Register, Kairó, Exotic. Az Exotic valóban az élen végzett, pedig a salgóbányai rocktáborban, (ahol a döntő volt) mindenki éjt nappallá téve gyakorolt, mi meg mocsadék részegen feküdtünk valamelyik sarokban. A későbbiekben kicsit alternatívok voltunk és a közönség általában gyomorfájással távozott a bulikról. Majd jöttek a lemezgyártól és jól megmondták, hogy ezentúl csak slágereket írhatunk. Öt év, három lemez, Trabant, siker, pénz, csillogás! Nők?
Ja nem, mert megismerkedtem kedves feleségemmel, Hegedűs Ilonával, kivel az Exoticból való kiválásom után megalakítottuk a Kashmir (1991) zenekart, mely erősen kötődött a Led Zeppelin féle hagyományokhoz. Volt egyszerre három gitárosunk is, kiknek kezében három, szinte egyforma kétnyakú gitár zizegett. Icám vadul énekelt. Aztán kis kényszerszünet, majd együtt ki Svájcba (mármint Ica, meg én, meg a Venus 69 nevű banda).
Vendéglátó. Nem kaptunk szerződést, mert túl rockosak voltunk,(Tina Turner: „Notbush city” koncertváltozat, Joe Cocker nóták, stb.) kevés volt a nyálzene. Aztán haza
Majd újabb együttesek: Fuchsia’s Fall (Underground), majd a The Skinny Bohemian’s (angolszász alternatív). Jártam Angliában is velük, s közben gyorsan beugrottam két hét erejéig egy brit csapatba is. Jól nem fedeztek fel, pedig annyira sokoldalú vagyok?! 1993-ban Zámbó Jimmy zenekarába kerültem. Nagy mennyiségű alkoholt fogyasztottunk együtt és rengeteg koncertet adtunk, még a csilláron is lógtak.
Két évig maradtam. Eközben a Kashmir (1994) eddigi legszebb időszaka, majd a Tekknő (1995) lakodalmas paródia zenekar következett. Szövegíró művészként is debütáltam. Négy Tekknő lemez. Közben én is bekerültem a bandába, mint kettesszámú frontember. Levágott szárú öltönynadrágban, zakóban, de félmeztelenül ugráltam negyven percen keresztül, mint egy gőte. Ezt követően a Benyó Miki névre hallgató énekes kisvártatva átavanzsált MC. Hawerhez, aki valódi lakodalmas zenét játszott és persze jól is ment neki a szekér. Én is tovább álltam. Újra csak Kashmir (2001). Led Zeppelint játszottunk Németországban. A gitáros a harmadik bulin kilépett, ’nemtommér’, pedig nagyon jól toltuk a muzikot. Közben beszálltam egy improvizációs zenekarba (Aura), ahol a zene különleges mélységeivel ismerkedtem meg. Eléggé rákattantam a témára. Ezzel egy időben elhívtak a Trottelbe is. Velük bejártam szinte egész Európát, de ez sem volt elég, mert Cziránku Sanyival megalakítottuk a Kárpát Möbiuszt, ahol is beindult az igazi bartóki, improvizációs, elektronikus városi folk. Ja, még Népi Ipar (Hendrixes, imprós, csángó) nevű banda is volt.
2005 újra Exotic, közben Kashmir, Kárpát Möbiusz, ÚjTekknő (ismét lakodalmas
paródia). Folyt. Köv.
Együttesek oldalai:
Anti Fitness Club
Bikini
Billy Idol
Tribute Band Bon Bon
Cozombolis
Desperado
Dred n' Doris
Edda
Exotic
Ez One
Fiesta
Fresh
Groovehouse
Heaven Street
Seven ( HS7 )
Hip Hop Boyz
Irigy
Hónaljmirigy
Kaukázus
Kiscsillag Kredenc
Matyi és a
Hegedűs Pacsirták
Republic
Szikora Róbert és
az R-GO tornado
Előadóművészek oldalai:
Baby Gabi
Barbee
Caramel
Demjén Ferenc
Enikő
Fekete Pákó
Gáspár Laci
Horváth
Charlie IVAN
Katinka
Király Viktor
Koós
János Korda
György - Balázs Klári
Kozma Orsi
Krisz Rudi
Lola
Mark / Zentai Márk /
Moór
Bernadett Norbi
Palcsó Tomi
Péterfy Bori
Pflum
Orsi Polyák
Lilla
Postás Józsi
Ricky Rony
Schwartz
Dávid
Soltész Rezső
Széles Iza
Torres Dani
Varga Feri - Balássy Betty
Humoristák oldalai:
Badár Sándor
Bajor Imre
Szőke András
Gyerekműsorok oldalai:
Csicsi
Füles Mackó
Judit és a
Zenemanók
Lilly Baba