Több sztárvendég is szórakoztatta a közönséget, a szórakozni vágyó fiatalokat, köztük az Exotic együttes. Az együttesnek az ősszel jelent meg a negyedik nagylemeze, a The song of freedom (A szabadság dala). Túl vannak két tagcserén, és egy nagyszabású lemezbemutató koncertsorozaton. Ennek egyik állomása volt Fehérvár.
- Miért távozott a zenekarból Vilmányi Gábor és Csík István?
- Vilmányi azért, mert úgy érezte, zeneileg háttérbe szorult, az anyagiakat sem tartotta megfelelőnek, s persze kapott egy jobb ajánlatot is -mondja Sipos F. Tamás (Exotic). - Csík azért intett búcsút, mert Vilmányi haverja, távozásában bizonyos külső hatások is szerepet játszottak.
- Változott-e a belső légkör a zenekarban?
- Igen. Sokkal jobb lett.
- És az újak?
- Az új gitárosunk Vámos Zsolt, akit a Napóleon Bld.-ből, az új dobosunk pedig Vermes László, akit a Rózsaszín Bombázókból ismerhet a közönség. Jó velük együtt játszani. Zenénk, játékunk színvonalasabb lett, remélem, ez az új hanglemezről is érzékelhető.
Az új nagylemezt szeretet-tel fogadta a közönség, „kajolják" a fiatalok. Melyik dal lett sláger?
- A legkedveltebb talán a Go-go Amerika és az Emléked bennem él.
- CD-n is kapható negyedik nagylemezük?
- Nem, de várhatóan tavasszal megjelenik egy válogátás, amely CD-n lesz hallható.
- Hogyan fogadta az Exoticot a fehérvári közönség?
- Klassz volt a fogadtatás, nagyszerű a hangulat, jól érezte magát a közönség.
Aki ott volt a VOK-beli jótékony célú rendezvényen, jól szórakozott, és azt is tudta, hogy kiknek segített közvetve...
KOMÁROMY ZSÓFIA